figurafestés

figurafestés

Adeptus Custodes

2012. május 19. - MA5X
Régóta szerettem volna csinálni egy Adeptus-Custodes 'sereget'. A császári testőröket. De mindíg csak vágyálom maradt, mivel a szükséges konverzió eléggé munka es tudás igényes.
Ezen segített, amikor Scibor elérhetővé tette őket "Római Sci-fi lovag" néven.
Amikor a Maelstormgames-nél volt a tavaszi 30%-os leárazás meg is vettem amit tudtam belőlük. Meg kell jegyezni, még így sem voltak olcsóak.Egy 10-es osztag árából egy kisebb sereg kijön.

Amiért meg ezt a bejegyzést írom? Elkészült az első próbafestés és nem szeretném elfelejteni a színkombinációkat. Vágjunk is bele:
  • Páncél
    • VAC Gold-ból indítottam, de elfelejtettem, hogy a különféle glaze-ek mennyire lefolynak róla, így Airbrush segítségével felvittem a színeket.
    • Először VMC-WoodGrainTransparent-et, majd VGC-VioletInk-et. Utána az arany hatás miatt VGC GloriousGold, majd végül VAC Gold lett felfújva
    • A vázlat után jött a finommunka, Megerősítettem az árnyékokat WoodGrain-el, majd Violet-el
    • Széleket kijavítottam, ahol kellett GloriousGold-al, majd fényeket felvittem Gold-al
    • Az összes részlet/dísz Gold színt kapott, ami pár helyen világosítva lett VAC Chrome-al
    • Pár helyen van sima fém rész is, ezek simán: VAC-Gun alap, VAC-Chrome világosítás, Fekete árnyalás.
  • Ruha és fejdísz
    • Az alap a P3 Menoth Sanguine Base volt
    • Ebbe lett keverve egyre több BloodRed, ez több lépésben történt.
    • Utána belekervertem kevés DwarfSkin-t, majd a keverékbe Fehéret
  • Pecsétek
    • A viasz a ruhához hasonlóan készült, de a BloodRed volt a legvilágosabb szín, amit kapott.
  • Ékkövek és szemek
    • Hagyományos átmenet  fekete - MagicBlue - PaleGreyBlue - Feher  vonalon
  • Energiafegyver
    • Az alap PaleGreyBlue volt, ez lett árnyalva először kevés MagicBlue-val, majd utána BlueTransparenttel, végül feketével
    • Az élek kihúzása sima fehérrel történt
  • Talp
    • Sima fehér szárazecsetelés, ami utána kapott egy VGC-Sepia wash-t. A fölös barna színt kézzel letöröltem, így a szélek maradtak szürkések.
    • A növényzet alapja CatchacanGreen, világosítva fehérrel (vagy jó ide a CamoGreen, majd DeadFlesh), végül egy GreenInk washhal.

A bejegyzés trackback címe:

https://ma5xfestesek.blog.hu/api/trackback/id/tr767423446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Névtelen 2012.06.14. 16:09:08

Még most találtam rá erre a blogra. De nagyon tetszik. Most ugrok neki a step-by-step tutorialod olvasásának. Csak így tovább!

pepe
süti beállítások módosítása